Japán high-tech WC
Szoktuk emlegetni: már a régi rómaiak is… Pedig nem is ők voltak az elsők anyagcsere-végtermékeink eltávolítása műszaki megoldásainak fejlesztésében. Régészek i. e. 2350-ből származó ülőtoaletteket tártak fel az egykori Mezopotámia egyik palotájában. Századokkal később a görög Hérodotosz számolt be i. e. 480 körül arról, hogy Egyiptomban a lakosok nem kinn a szabadban, hanem a házukon belül intézik „ügyeiket”. Az ókori Rómában pedig társas összejövetelek, magas filozófiai viták színhelyéül szolgáltak a folyóvízzel átáramoltatott, díszes berendezésű, 20-25 ülőhelyet tartalmazó közös megkönnyítőhelyek.
Napjainkban azonban már tudományos eszközökkel, számítógépes szimulációkkal elemzik, modern berendezésű laboratóriumokban vizsgálják a szaniter berendezések leghatékonyabb, legtisztább, lehetőleg környezetkímélő működését, éppúgy, mint azt a rendkívül fontos logisztikai problémát, hogy hogyan oldható meg hatalmas tömegek szükségleteinek ellátása nagy rendezvényeken, ünnepségeken. A németek például már most komoly logisztikai és műszaki megoldásokat terveznek ez ügyben a futball-világbajnokság idejére.
A látszólag kényes, valójában életfontosságú téma jelentőségét mutatja, hogy hatóságilag is szabályozzák a vécéberendezések műszaki előírásait. A 997. számú európai szabvány nem kevesebb, mint 45 oldalon részletezi a tesztek előírásait. Jól felszerelt laboratóriumok és elmés technikai megoldások segítik a maximális hatékonyságot és a biztonság betartását. A laborban például a valóságossal azonos konzisztenciájú, méretű és fajsúlyú művégtermékkel vizsgálják, mennyi víz kell a leöblítéshez. Már az első öblítéskor legalább öt métert kell megtennie a szilárd anyagnak a lefolyócsövön. Természetesen a csésze megtisztulását és a lerakódásokat is ellenőrzik. Némileg humorosan hangzik, hogy erre a legalkalmasabbnak a szilvalekvárt találták a szakemberek a „féknyomok” ellenőrzésére. A papír használata sem elhanyagolható: 12 lap a norma, ez az a mennyiség a szabvány szerint, amit gond nélkül kell levinnie az öblítésnek.
A XIX. század valóban korszakalkotó nagy találmányával, a vízöblítés használatával kapcsolatos szokások igencsak eltérőek lehetnek országonként és földrészenként. A takarékosságra nem sokat ügyelő észak-amerikaiaknál például legalább 14 liter tiszta víz öblíti le – nagy erővel és harsogva – a WC-csészét. Kétségtelen előnye, hogy ezután lényegében nem marad munka a kefének, viszont a túl gyors és erős áramlás kicsaphat. A bizonyos testi hangokra kényes japánoknál éppen ellenkezőleg, igen halk vízáramlást kell létrehozni, ami különösen a náluk szokásos papírvékony falak miatt komoly technikai megoldásokat igényel.
Egyébként a víz mennyisége külön figyelmet érdemel. A múlt század második felében ráébredt a világ, hogy a szennyezések, hulladékok eltávolítása és feldolgozása jelentős energiát igényel, miközben a természeti források végesek. Ekkor találták ki a takarékos vízöblítést. Ma már Magyarországon is egyre több helyen működnek takarékos öblítők, amelyekkel szabályozni lehet a felhasznált víz mennyiségét. De a földi létben nemigen adódik százszázalékos siker. A víztakarékosságnak az lett az eredménye, hogy sűrűbb a szennylé, ami a tisztítóművekben okoz komoly problémákat.
És persze a vécékbe is betört a csúcstechnika. Az elektronikai eszközöket imádó japánoknál a már említett csendes vízáramon kívül a fülkében elhelyezett, egész kis műszerfallal, billentyűzettel ellátott, hanghercegnőnek becézett készülék nemcsak a titkolni vágyott zajokat fedi el a használó által kiválasztott muzsikával, hanem a karimát is felmelegíti, leöblíti a hátsó felet, majd meg is szárítja azt. Sőt, még olyan berendezést is felszerelnek, amellyel a fülkében ülő személy egészségügyi ellenőrzésekre is kihasználhatja az idejét. A készülék nemcsak a vérnyomását méri az ott-tartózkodás alatt, hanem automatikusan vizeletet is gyűjt, és tüstént elvégzi azon a szükséges vizsgálatokat is.
Hasznos, bár nyilván nem olcsó megoldás, de mi ez a Hongkongban bemutatott, tiszta aranyból készült, 3 millió dollárt érő vécéhez képest! Ámbár elgondolkoztató az óriási kontraszt. A világ lakosságának minimálisan negyven százalékát kitevő embertömegnek egyáltalán nincs vécéje. Kétségtelen viszont, hogy nekik legalább nem kell vesződniük szigorú szabványok betartásával.
Idő és helytakarékos utcai piszoár: csak a kocsmák esti nyitvatartására tűnik elő a föld alól, hajnalban visszasüllyed
